BEMUTATKOZÁS

Tradíció és új utak...

A borkészítésnek több generáción keresztül hagyománya volt családunkban, de hivatásszerűen édesapánk, dr. Bodnár Sándor kötelezte el magát először a családban a borászat mellett. Ő a Bodnár Pincészet Borház családi vállalkozás alapítója, aki közel hat évtizedes sikeres múltat tudhatott magáénak. 

Tokaj-Hegyalja szerelmese volt, életének meghatározó részében a Borvidékért, borainak újra pozicionálásáért, hírnevének visszaállításáért dolgozott. Álmait a közel 30 éve működő saját vállalkozásában tudta a legjobban megvalósítani. A borászat működtetésében társának, a borászati szaktudása örökösének vejét, Repei Józsefet választotta, akivel 20 éven át dolgozott együtt. 

Három lánya közül velem, Bodnár Judittal, az idegenforgalmi-vendéglátós végzettségű lányával a helyi borturizmus alapjait, fogadóképességét folyamatosan építettük ki. Cél volt, hogy komplex, minőségi kínálatot alakítsunk ki, amiben sok egyéb szolgáltatás és termék mellett a bor kapja a központi szerepet.

Édesapánk 2020-ban bekövetkezett halála után a következő generáció zökkenőmentesen vette át az irányítást és a harmadik nemzedék betanítását. Így a borászatot Repei József vezeti, a vendéglátásért, rendezvényszervezésért én (Bodnár Judit) vagyok a felelős, két testvérem Zsófia és Beáta az értékesítés területén segítik a Borászat működését.

Az elmúlt évtizedek sikeres működése a kiváló alapanyagnak, a kíméletes szőlőfeldolgozásnak, az évszázados kézműves hagyományoknak és a jelenkor korszerű technológiájának köszönhető. A hazai- és nemzetközi borversenyen elnyert számtalan díjon kívül a legfontosabb visszaigazolást a vevők jelentik, akik folyamatos megrendeléseikkel piacot biztosítanak a Borászatunknak, így honorálják a megbízható minőséget. 

A boraink 60%-a külföldön kerül értékesítésre, belföldön elsősorban szállodák, éttermek, egyházak a megrendelőink, de a legkedvesebb vevőinket a "helyben vásárlók" jelentik, hiszen a személyes kontaktust, az egyénre szabott borbemutatást, ajánlást, kóstoltatást semmi sem írhatja felül és mindkét félnek élményt jelent.

A családi gazdaságunk 4,5 hektáron, három területen gazdálkodik. Másfél hektárnyi szőlő a Boda dűlőben, közvetlenül a Borházunk fölött található (borkóstolás programjában, mint bemutató terület is megtekinthető), ezen kívül a város másik végében a Köves-hegyen a Szemszúró, és Bodrogolasziban a Somos dűlőben vannak jó fekvésű, kiváló talajadottságú szőlőink. Dűlőinkben a Borvidék legjellemzőbb szőlőfajtái az erőt és zamatot adó Furmint, a sok aszút hozó Hárslevelű, az illatos Sárgamuskotály, a korán érő Zéta katonás rendben sorakoznak.

A fő tevékenységünk mellett sógorommal létrehoztuk a BoReBor Family Kft.-t, mely vendéglátással, rendezvényszervezéssel, a Zemplén Kalandparkban lévő Tokaji Borteraszunk működtetésével, valamint a borászathoz kapcsolódó ajándéktárgyak készítésével, árusításával foglalkozik.

A közelmúltban végbement Borház átalakítás a profilbővítést célozta meg. A korábbi hangulatos kóstoló helyiség mellett egy nagyon szép, letisztult stílusú többfunkciós rendezvényterem is kialakításra került. Így a Bodnár Pincészet Borház komplex módon a kor igényeinek, a sokszínű vendégkör elvárásainak megfelelően áll rendelkezésre.

Az egész családunk nagyon régóta kötődik Tokaj-hegyaljához, a boraihoz, a kultúrájához, hagyományaihoz. Az életünket elképzelni sem tudnánk máshol. Otthonunktól távol pár nap is soknak tűnik, és amikor hazafelé közeledünk, megtelik lelkünk örömmel a csodás hegyek láttán melyek oltalmazóan ölelik körül a helyet ahol élünk, ahol borainkat készítjük, vendégeinket fogadjuk.

Néha elgondolkozunk Konfuciusz gondolatain:

"Ha egy olyan foglalkozást választasz, amit szeretsz, akkor egy napot sem kell dolgoznod életed során."

Hát..., talán ez így nem igaz, de az biztos, hogy minden napot élvezünk, mert azzal foglalkozhatunk, amit a legjobban szeretünk. Tiszteljük Tokaj-hegyalja borászati tradícióit, hiszen ez tette világhírűvé a borvidéket, és ami jól működött reklámok és digitális eszközök nélkül azt eldobni nem lenne helyes. Ezzel őrizzük Édesapám hitvallását is, de e mellett alkalmazzuk a legújabb technológiákat, igazodunk a kor elvárásához, ízlésvilágához és a borértékesítés formáit is változatosabbá tettük.

Tradíció és új utak. Ezek optimális keveréke jövőnk záloga.

- Bodnár Judit és Repei József -
- Bodnár Judit és Repei József -